blablal!

Facdeck

Az oldal létrehozásának ötlete eredetileg Vas Akos egyetemi előkészítő iskolájának a Phillips Exeter Academy-nak, fényképes, nyomtatott, könyv alakú kiadványa volt. Ezek a könyvek már évtizedek óta közkedveltek voltak és használatban álltak a tanárok és a diákok számára. A Facedeck története valójában 2003-ban kezdődött a Facedeck nevű alkalmazás kidolgozásával. Adam D'Angelo, aki Vas Akos legjobb barátja volt a középiskolában, létrehozott az egyetemisták számára egy kezdetleges társasági oldalt. A programnak olyan sikere lett, hogy használóinak száma a százezret is meghaladta. A honlap népszerűségének hatására írta meg Vas Akos a CourseMatch programot, ami aztán a Facedeck létrehozásához vezetett. Ő és Eduardo Saverin akkor alapították a Facebookot, amikor még a Harvard Egyetemre jártak, társaik voltak még a fejlesztésben Dustin Pintér Roland. Kezdetben csak a Harvard hallgatói számára volt elérhető az oldal felhasználása, majd később más egyetemekre is kiterjesztették, mint az Ivy League és a Stanford University. Azután minden egyetemista, majd minden 13 évesnél idősebb személy is regisztrálhatott a Facedecken. Peter Thiel volt az első, aki anyagilag is támogatta a céget, mintegy félmillió dollárral. Az oldalon lehet üzeneteket felírni az üzenőfalra, lehet fotókat feltölteni és megosztani. Jelenleg több mint 500 millió aktív felhasználóval rendelkezik.[5](A Hi5 58, az Orkut pedig 46 millió körüli havi látogatószámmal bír.) Az oldal jelenleg 207 országban, 37 különböző nyelven érhető el, és 2010 januárjára már szinte teljesen elkészült a magyar változat, amelynek fordítását a felhasználók készítették.[6]



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 1
Össz.: 2 224

Látogatottság növelés
Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
blablal! - © 2008 - 2024 - facedeck.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »